HÍREK
Nagypéntek
Nagypénteken mi, keresztyének arra az áldozatra emlékezünk, ami által a megváltás valósággá lett: Jézus Krisztus emberek iránti szeretetéből az életét adta, hogy örök életet adjon azoknak, akik hisznek Őbenne.
Nagypéntek az imádság, a várakozás és a megemlékezés napja. Ilyenkor a hívők Jézus Krisztus haláláról és szenvedéseiről emlékeznek meg. Bár hazánkban csak 2017 óta munkaszüneti nap ismét nagypéntek, mindig is ünnepnap volt: a legnagyobb református ünnep gyászruhában, fekete terítőkkel és leplekkel leterített templombelsővel.
Nagyszüleink idejében nagypéntek előtt befejeződött a falusi házak tavaszi meszelése, összetakarították a portát, a ház előtti járdát, de még a földes-poros úttestet is felgereblyézték. A nagypénteki istentiszteletre gyászruhában ment mindenki. Az úrasztalát fekete terítővel takarták le. Ez a nap az egyetlen szigorú református böjtnap: nem csak hústilalommal, hanem lelki tartalmával, imádkozó csendességével is. A protestáns hagyománynak évszázadok óta része a passió (azaz az evangéliumi szenvedéstörténet) előadása, mely több református gyülekezetben ma is a nagypénteki ünneplés és emlékezés központi eleme.
Nagypéntek egész történetét összefoglalja ez az egy szó: megfeszítették. Bár részletes leírásokat találunk az evangéliumokban, mégis ez a szó így önmagában mindent elmond. Megfeszítették, s Jézus elvégezte a küldetését. Meghalt a világ minden bűnéért. Meghalt, hogy nekünk örök életet ajándékozzon. Nem bűneink miatt múlandó és szenvedéssel terhelt földi éveket, hanem bűn nélküli örökéletet az Ő dicsőséges mennyországában. Ezért a keresztyén hit szerint nagypéntek nem a történet vége, hanem a remény előszobája. Mert bár Jézus meghalt a kereszten, de harmadnapra feltámadt.















Facebook oldal